Ilyen tanszereket kerestek a legtöbben szeptember elején

Minden szülő nagy feladat előtt áll augusztus végén és szeptember első heteibe, hiszen ilyenkor elég rövid idő alatt kell mindent beszereznie, amire gyermekének szüksége lesz majd a tanév közben. Ebben az időben a boltok polcaira is hirtelen kikerülnek a tanszerek és minden olyan eszköz, melyre szükség lehet.

Általában gyermekek és a szülők is meglepve látják, hogy a nyári szünetből még 4-6 hét vissza van, mégis már arra törekednek az eladók, hogy minden tanszer a helyén legyen. Manapság már rengeteg fajta és márka közül lehet válogatni a tanszeres polcok előtt is, hiszen egyre jobban törekednek arra a gyártók, hogy olyat állítsanak elő, mely a gyerekek számára hívogató lesz.

A leggyakrabban vásárolt eszközök

A legtöbb üzletben átlagosan augusztus elejére már ki szokták pakolni a polcokra a tanszereket és azt várják az eladók, hogy a szülőket mikor kapja el a vásárlási láz. Talán sokakat zavar az, hogy sok helyen több mint egy hónappal korábban már kiteszik a tolltartókat és a füzeteket, ám sok anyuka szerint így több esélyük van arra, hogy apránként vásárolja meg a dolgokat. Augusztus közepére szinte az összes üzletben érezhető volt a megnövekedett iskolai termék-forgalom. A legkeresettebbek a különböző mintájú és méretű füzetek, illetve a füzetborítók voltak az eladók szerint.

A boltok üzletvezetőik arról számoltak be, hogy idén a füzetek és a füzetborítók voltak azok, melyek a forgalom egyharmad részét kitették. Emellett sokan vásároltak még különböző rajzeszközöket és rajzlapokat is. A toll, a színes ceruza és a radír mind, olyan eszköz, mely elmaradhatatlan lehet egy iskolás táskájából és a legtöbb szülő arra törekszik, hogy szeptember elsejére minden meglegyen, melyre csemetéjének szüksége lesz.

Sok iskola azonban csak szeptember elsején adja oda a gyerekeknek azt a listát, melyen pontosan rajta van, miket kell megvásárolni a tanévre. Ilyenkor pedig a szülőnek nagyon gyorsnak kell lennie, hiszen már csak pár hét és átveszik az uralmat a csoki mikulások a boltok polcain.

Kategória: Közélet | Címkék: