Mit keresnek a pasik egy komoly kapcsolatban?

A férfiak és a nők egészen eltérő dolgokért vágnak bele egy párkapcsolatban. Míg a nők a biztonságot, és az örök szerelmet keresik, sokszor a férfiak egészen más miatt hívnak el az első randira. Bár mindannyian különbözőek vagyunk, és teljesen eltérő gondolatokkal rendelkezünk, nagy általánosságban van néhány dolog, melyet minden férfi meg szeretne megkapni, ha belevág egy komoly párkapcsolatba, illetve vannak olyan dolgok melyektől egységesen az összes pasinak feláll a szőr a hátán.

Már az elején is legyünk vele őszinték

Nem ritka, ha egy friss kapcsolatban eleinte picit máshogy próbálunk viselkedni, annak érdekében, hogy még jobb benyomást tudjunk tenni a pasira. Míg az ember nem nyílik meg a másik félnek teljes mértékben, addig lényegében annak tudja kiadnia magát, akinek csak szeretné. Ebben a stádiumban még könnyen vehetünk fel olyan szerepeket, melyek lehetővé teszik azt hogy a férfi előtt jobb színben tűnjünk fel. Szakértők szerint ez az egyik legnagyobb probléma amit el tudunk követni randizás során!

Nem jó ötlet már az elején becsapni partnerünkkel, és olyannak adni ki magunkat, amilyenek valójában egyáltalán nem is vagyunk. Nem kell érdeklődni a foci iránt csak azért, hogy imponáljunk a pasinak, és azt sem kell előadni, hogy mennyire szeretjük az autókat. Persze vannak ilyen lányok, de valljuk be, ezek a dolgok leginkább a pasikat érdeklik, és profik is ezekben, így valószínűleg másodpercek alatt le fog neki jönni, hogy mekkorát kamuztunk.

Egy pasi mindenképpen az őszinteségre megy egy friss kapcsolatban, és ha azt tapasztalja, hogy már ismerkedés során szemrebbenés nélkül az arcába tudunk hazudni, akkor könnyen lehet, hogy nem szeretne majd egy újabb találkozót.

Mennyire haladjon a kapcsolat gyors léptekben?

Néhány felmérés támassza alá azt, hogy a nők még mindig nincsenek azzal tisztában, hogy az intimitás, és a szex mennyire befolyásolni tudja a párkapcsolat fejlődését. Bár gondolhatjuk azt, hogy egy férfi csak azt akarja, valójában sokkal többre is vágyhat annál, hogy ágyba bújjon velünk. Ha a pasi álma valóban egy komoly kapcsolat, akkor nem fogja sürgetni abban sem, hogy minél előbb lefeküdjetek.

Sokak úgy gondolják, hogy a két fél minél többet vár az elején, annál nagyobb élvezetet tudnak okozni egymásnak az első szexuális aktus során. Bár gondolhatjuk azt, hogy manapság már egy teljesen elavult dolognak számít a szüzesség megtartása, de az igazi, biztosan értékelni fogja azt, ha korábban nem bújtunk ágyba boldog-boldogtalannal. Bármennyire is meglepő, igen, ez is számít a férfiaknál, bármennyire is hisszük azt, hogy a bevállalós lányok jönnek be nekik.

Ha már huzamosabb ideig egy kapcsolatban élünk, szembe találhatjuk magukat különböző szituációkkal, melyek akár konfliktusokat is elő tudnak idézni. Az együttélés tele van szép dolgokkal, ám olyan helyzetekkel is, melyeket meg kell tanulnunk helyesen kezelni. Ezért is szokták azt mondani, hogy a két fél csak együtt lakva ismeri meg egymást igazán. Ilyenkor jönnek elő a rossz tulajdonságok, a rossz szokások, melyeket néha nehéz szó nélkül eltűrni.

De lányok, jusson mindig eszetekbe! A pasitok nem azért jött veletek össze hogy úgy viselkedj vele mintha az anyukája lennél. Semmi szükség arra, hogy megmondd, hogy mit csináljon, és mit nem. Közös szabályok kialakításával pedig ezek a problémák is hamar megoldódhatnak szerencsére.

Kategória: Közélet