Nagyot bukhatnak, akik cafeteriából törlesztik lakáshitelüket

A cafeteria az utóbbi hónapokban és években egészen új értelmet kapott, hiszen a dolgozók már korábban felvett hitelük törlesztésére is igényelhették abban az esetben, ha munkahelyén ezt engedélyezték számára, illetve meg tudták oldani az igencsak körülményes eljárást.

Mivel rengeteg embernek ez volt az utolsó kapaszkodó, relatíve nagyon sokan vannak úgy, akik mindmáig ilyen formában törlesztik például lakáshitelüket, de érdemes most nekik nagyon résen lenniük, hiszen idén történt egy és más ezzel kapcsolatban, így nagyot bukhatnak az év végén.

Bekavar a forintosítás

Amint ugyanis ismert, szinte minden korábbi hitelfelvevő indokolatlanul megemelt törlesztő-részletei csökkentek az utóbbi hónapokban, azonban ez a változás nem biztos, hogy minden olyan embernél is érződni fog, aki cafeteriából törlesztette hitelét, hiszen a csökkenő összeget ilyenkor automatikusan nem rögzíti a munkáltató, ezáltal ugyanannyit von le, mint korábban. Hogy mi ilyenkor a teendő, egyáltalán lehet-e módosítani ezt év közben, vagy reménytelen a helyzet? Szerencsére nem, hiszen már több munkáltató korábban is jelezte, hogy azok a munkatársaik, akik cafeteriából fizetik hitelüket, azok problémát tapasztalhatnak majd az év második felében a fenti okokból kifolyólag. A csökkenő törlesztő-részletek miatt ugyanis a dolgozóknak sokkal kevesebbet kell majd törlesztenie annál a támogatási összegnél, amit munkahelyén korábban igényelt

Hogy mi ilyenkor a teendő? Amennyiben a munkáltató nem hajlandó észrevenni a problémát – sok helyen ilyen gond nem lesz, hiszen a magasabb adó miatt odafigyelnek erre –, akkor az alkalmazott ezt szóban vagy írásban jelezheti a munkaadó irányába, akik egy egyszerű és kézenfekvő megoldással módosíthatnak, ezáltal csökkenthetik a hiteltámogatás összegét. Ezt a jogszabály szerint a dolgozókkal közös egyeztetéssel kell megtenni, ezáltal a fennmaradó összeget olyan formában kiutalni a munkásnak, ahogyan ő szeretné. Lehet ez akár SZÉP kártya, de más támogatás is annak függvényében, hogy a dolgozónak mire van szüksége. Általában minden egyes vállalkozásnak, még a legkisebbeknek is kell rendelkezniük úgynevezett belső cafeteria szabályzattal, ami azt jelenti, hogy a kérdéses cégek előre lefektetik jól érthető és szabályszerű formában, hogy mit szabad és mit nem. Dolgozóként érdemes ezt elolvasnunk ahhoz, hogy ne váljunk átverés áldozataivá és megkaphassuk, ami nekünk jár.

A lehetőségek

Természetesen a legtöbb ilyen szabályzat – mivel nem szabvány szerint készültek – nagy valószínűséggel semmit sem fog írni a módosításról, és amennyiben a munkavállaló ezt tapasztalja, akkor szóban, vagy lehetőleg inkább írásban kérje a vezetéstől a juttatások átcsoportosítását. Erre tökéletesen alkalmas – ha más nem áll a rendelkezésünkre – egy az év elején kitöltésre kerülő választó nyilatkozat, ami a cafeteria kiválasztásának formanyomtatványa, és amiben a dolgozó rögzíti, hogy az év során felhasználható összeget a munkás mire, illetve milyen formában szeretné kérni, majd felhasználni.

Részint egyszerűbb, de nagy valószínűséggel behatároltabb is a dolgunk, ha a szabályzatban leírták a módosítás mikéntjét és hogyanját, ilyenkor legfeljebb csak jeleznünk kell a főnökség irányába, ha nem történik semmi. Az egyetlen probléma akkor adódhat, ha munkáltatónk kikötött az évközi módosítást, ilyenkor a következő választási időszakig a cafeteriánk elosztása sajnos megmarad a régiben, és csak jövőre élvezhetjük hitelünk forintosításának előnyeit.

Kategória: Közélet