5 kihagyhatatlan úti cél Erdélyben

Erdély egy igazán csodálatos úti cél, ahol a magyar történelmi emlékek mellett varázslatos tájak, várromok és határtalan vendégszeretet vár ránk. Amennyiben erdélyi utazásra készülődünk, érdemes célba venni az öt legcsodálatosabb látnivalót. Hogy melyek ezek?

1. A Gyilkos-tó

Erdély egyik legtöbbet látogatott természeti szépsége minden kétséget kizáróan a Gyilkos-tó, amely 1837-ben, egy hegyomlás következtében keletkezett, miután a hatalmas sziklák elzárták a Békás-patak útját. Az így felgyülemlett víz alakította ki a torlasztavat, amelyből – miután korábban erdő volt – még ma is kísértetiesen nyúlnak kifelé a fenyőfák, vagy azok megkövesedett csonkjai. Elnevezését egy legendának köszönheti, miszerint a hegyomlás idején egy csapat pásztor és birkái voltak a völgyben, akiket az óriási sziklák maguk alá temettek. Neve ellenére azonban varázslatos és csodálatos tájegység vár ránk, ha felkeressük.

2. A Békás-szoros

A Békás-szoros kiválóan alkalmas abban az esetben, ha hegymászásra, esetleg egy kis idilli sétára vágynánk, ez ugyanis a Keleti-Kárpátok legszebb szurdokvölgye, ami ráadásul nagyon közel van a Gyilkos-tóhoz. A szorosban sétálva az embert a hatalmába keríti a csodálatos táj, az égbe nyúló, gyakran több száz méter magas sziklafalak, amelyek közül kiemelkedik az Oltárkő, a maga 1154 méteres magasságával. Egyetlen negatívum, hogy a szorosban árusok tucatjai várnak a turistákra, amelyek kicsit rontják az összképet, de igyekezzünk tudomást se venni róluk.

3. A Parajdi sóbánya

A Parajdi sóbánya nem csak Erdély egyik legfontosabb gazdasági központja, hanem egészségügyi központ is, hiszen levegője fertőtlenítő hatású, ami nagyszerű asztma vagy légúti betegségek, esetleg tüdőproblémák gyógyítására. A hangulatos kis községből egy kisebb alagúton keresztül tudunk eljutni a sóhegy belsejébe, ahol a fenséges termek nem csak lenyűgöző látványt nyújtanak, hanem a bányamúzeum mellett tüdőnknek is kellemes környezet vár ránk.

4. A Szent Anna-tó

A Szent Anna-tó legnagyobb különlegessége, hogy az egyetlen olyan hely Közép-Európában, ahol az ember egy valódi vulkánban fürödhet. A tó majdnem szabályos kör alakban helyezkedik el, átlagosan hét méteres mélységű, és a Csomád-hegység egyik kialudt vulkánjának helyén keletkezett. A legenda szerint a pogány ősmagyarok itt mutatták be egykori áldozataikat. Bár kialakított strandrész nincs – így csak jó úszóknak ajánlott a felfedezése –, de jó idő esetén bárki megmártózhat ebben a különleges tóban. –> Szent Anna templom

5. A Törcsvár

A Törcsvár sokak szerint Erdély egyik legszebb és leghangulatosabb középkori várkastélya, amely hemzseg a történelemtől és a vámpírlegendáktól. A Törcsvári-szorosban, egy hatalmas sziklára épített komplexum kívülről és belülről egyaránt óriási élményt nyújt, csodálatosan kialakított belső termeiben pedig minden négyzetméteren csodálatos, többnyire magyar történelmi emlékek várnak ránk gyönyörű bútorok, festmények és díszítések által. A vár legnagyobb különlegességét azonban minden kétséget kizáróan az adja, hogy maga Drakula gróf építtette!