Szex számokban? Ütemezzünk vagy számoljunk?
A matematika csak azoknak hangzik izgalmasan, akik az iskolában is imádták, a legtöbb ember azonban csak az alapokat tudja. A matek a szexuális kapcsolatok során is segíthet, bár nem szabad túlzásba esni. Sok ember életében él egy olyan elképzelés, hogy a szex csak akkor jó, ha spontán esik egymásnak két ember.
Ezt főleg a filmekben látjuk, és el kell mondanunk, hogy a valóságban egészen máshogy szokott kinézni, hiszen az ember élete a beosztásokról és a szabadidő megtalálásáról szól.
Amikor az ember felnőtt, akkor nincs otthon egész nap, hanem munkába jár, vásárol, számlákat fizet, és ezeket mindig egy bizonyos időbeosztás szerint teszi. Ha pedig gyerekek is vannak a házban, akkor még nehezebb kisakkozni az egymásra jutó perceket, úgyhogy szükség lehet egy kis matematikára. Ilyenkor lehet ütemezni, kiválasztani egy napot, amikor a gyerekek hamarabb ágyba tudnak menni, vagy ott tudnak maradni a nagyszülőknél.
Ki kell számolni, hogy a másnapi korán kelés ne befolyásolja az esti programot, mivel így sokkal felszabadultabbak lesztek. Ha tudjátok, hogy nemsokára egymásnak eshettek, akkor izgalmasabb lesz túlélni a napot is.
Ne essünk túlzásba
A matematika jó, de ne essünk soha túlzásba. Néha megtörténik, hogy valaki kilóra kiszámolja, hogy hetente mikor és hányszor, és ugyanígy emelnek és csökkentenek az adagon. Biztos láttuk már a filmekben, hogy egy pár gyereket szeretne, azonban sehogy sem jön össze, úgyhogy elkezdik számolgatni a napokat. Érdekes, hogy a baba pont akkor szokott bejönni, amikor a pár végre ellazul, és átadják magukat az érzelmeknek. Azzal nincs semmi baj, ha úgy alakítjuk az életünket, hogy biztosan legyen idő a másikra, de ha szám szerint gondolunk a szexre, akkor veszít a varázsából.
Amikor előre meg van szabva, hogy naponta hányszor, hol és mikor, akkor a stressz keresztül húzhatja a számításunkat. Ez főleg a férfiaknál fog meglátszani, mivel erekciós problémájuk is lehet tőle, hiszen csak arra tudnak gondolni, hogy megint teljesíteniük kell. Használjuk a matekot, de azért engedjünk a kreativitásnak is.
További bejegyzések
Mi az a szexuális kompatibilitás, és mi történik, ha nem vagytok azok?
Amikor két ember találkozik, a vonzalom sokféle szinten jelenhet meg: lelki, intellektuális és testi síkon is. A szexuális kompatibilitás azt mutatja meg, mennyire illeszkednek egymáshoz a vágyaitok, igényeitek és ritmusotok a hálószobában. Ez nem csupán
Napelemtisztítás: miért nőhet akár 20%-kal a termelésed utána?
A napelemes rendszerek egyre népszerűbbek, hiszen tiszta energiát biztosítanak, csökkentik a villanyszámlát és növelik az ingatlan értékét. Azonban sok tulajdonos megfeledkezik arról, hogy a panelek rendszeres tisztítása kulcsfontosságú a hatékonyságuk megőrzéséhez. Egy szennyezett napelem akár
Biokompatibilis fogászati anyagok: Mit használ a biológiai fogászat?
A modern fogászatban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok az anyagok, amelyek nemcsak tartósak és esztétikusak, hanem biokompatibilisek is. Ez ezt jelenti, hogy ezek az anyagok nem jelentenek terhelést a szervezet számára. A biológiai fogászat célja,






