
Fontos teendők, és előkészületek betonozáskor
A betont talán ma már mindenki ismeri, sokan szerencsére azzal is tisztában vannak, hogy milyen alapanyagok összekeverésével állítható elő. Az interneten számtalan téves információ kering a betonnal és a betonozással kapcsolatban, így egy olyan ember számára, aki nem jártas a témában, ezek a tartalmak elég félrevezetőek lehetnek.
Ezúttal azt szedtük össze, hogy milyen előkészületeket igényel a betonozás, sőt, még néhány hasznos tanácsot is bemutatunk ezzel kapcsolatban.
Mindig legyen meg az, hogy kinek mi a pontos feladata!
A betonozást mindig előre meg kell tervezni. Itt nem csak az fontos, hogy kitaláljuk, hogy hol fogunk betonozni, hanem az is, hogy pontosan kiszámoljuk azt, hogy mennyi alapanyagra lesz majd szükségünk. A rendeléshez pedig legfeljebb minimális ráhagyással kell meghatározni a beton mennyiségét, de természetesen sokat számít a beton minősége is. A rendelésnél a költségek mellett tisztázni kell a szállítás idejét is, a betonpumpával történő anyagmozgatáshoz pedig biztosan pumpálható betonra lesz szükségünk.
A helyszínen a betonozás területén a keverés megkezdése előtt több dolgot is el kell végeznünk. Ilyenkor a helyszínre szállított eszközöket elő kell készíteni (lapát, talicska, betonvastagság mérő cövek stb.)
Emellett érdemes előre kijelölni a betonpumpa, a betonkeverő, vagy éppen az érkező mixerkocsi helyét. (Betonpumpa esetén figyeljünk a légkábelekre is.) Ha az alap ki van jelölve, ahova kerülni fog a beton, el kell végezni a zsaluzást. Ehhez fenyőanyagú széldeszkákat, vagy kifejezetten erre a célra gyártott zsaludeszkákat is használhatunk.
A munkálatokban részt vevők közötti feladatmegosztásról sem szabad megfeledkezni, más különben egy fejeltlenség lesz az egész betonozás. Előre határozzuk meg azt, hogy kinek mi lesz a dolga, és ki melyik eszközt fogja használni. A zsaluzatot még az első adag beton megérkezése előtt érdemes ellenőrizni. De az sem árt, ha egy-két embert megbízunk azzal, hogy betonozás közben a rossz mozdulat miatt elmozdult, vagy sérült zsaluelemeket visszaigazítsa a helyére.
További bejegyzések
Biokompatibilis fogászati anyagok: Mit használ a biológiai fogászat?
A modern fogászatban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok az anyagok, amelyek nemcsak tartósak és esztétikusak, hanem biokompatibilisek is. Ez ezt jelenti, hogy ezek az anyagok nem jelentenek terhelést a szervezet számára. A biológiai fogászat célja,
Illóolajok és a bőrápolás – Természetes szépségápolás esszenciákkal
Az illóolajok nemcsak kellemes illatukkal varázsolják el az érzékeinket, hanem kiváló támogatást nyújthatnak a bőrápolásban is. A megfelelő illóolaj kiválasztásával természetes módon kezelhetők lehetnek a különböző bőrproblémák, de segíthetik a bőr regenerálódását is. De hogyan
Ezek a levendula jótékony hatásai
A levendula napjainkban az egyik leggyakrabban használt illóolaj, ennek ellenére a levendula olaj jótékony hatásai már több mint 2500 évvel ezelőtt is ismertek voltak.