Megfelelő jutalmazással egészséges életmódra nevelhető a gyerek
A modern korban, amikor már a kisgyermekek jelentős része is elhízott, vagy extrémen túlsúlyos, rendkívül fontos, hogy a szülők egészséges életmódra neveljék a lurkókat. Ez azonban nem mindig túl egyszerű, hiszen a kicsik általában azt eszik meg, ami ízlik nekik, és ebben általánosságban nincs helye a zöldségeknek, és gyakran a gyümölcsöknek sem.
Egy friss kutatás szerint azonban van a megfelelő módszerrel könnyedén arra ösztönözhetjük csemetéinket, hogy a jövőben inkább az egészségesebb ételeket részesítsék előnyben.
Egy kis megvesztegetés a nemes cél érdekében
Noha nagyon sok szülő nem szívesen nyúl a kegyes jutalmazás, avagy a megvesztegetés módszeréhez a gyermeknevelés során, a Londoni Egyetem kutatói azonban nemrégiben bebizonyították, hogy ez a módszer a leghatásosabb, ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk a későbbiekben önállóan is megegye majd a zöldséget.
Dr. Lucy Cooke és munkatársai közel 500, átlagosan négy és hat éves kisgyermeket vizsgáltak meg ahhoz, hogy határozott álláspontot fogalmazhassanak meg a témában, ezáltal a gyermekeket a szülőkkel úgy próbálták rávenni a zöldségevésre, hogy azért cserébe két héten keresztül valami jutalmat kaptak – ami természetesen nem édesség volt. A szakértők a gyermekeket először arra kérték, hogy kóstoljanak végig egy sor zöldséget, és ízük alapján osztályozzák őket az előre felállított skála szerint. Amelyik zöldség átlagosan a legkevesebb pontot kapta, azt igyekeztek megszerettetni a lurkókkal a kutatók!
A kutatás során a gyerekeket négy csoportra osztották fel. Az első csoport volt az, amelyik egy szép matricát kapott azért cserébe, ha megette a zöldséget, és míg a második csapat tagjai csak dicséretet kaptak ezért, addig a harmadik táborba tartozók semmilyen ellenreakcióra nem számíthattak a zöldségevésért. A negyedik csapat ezzel szemben egy független kontrollcsoport volt.
Ha minden nap megkínáljuk a gyereket zöldséggel, már az is sokat segít
A kutatók már az eredmények összegzése és kiértékelése előtt azt tapasztalták, hogy a gyerekek többsége a mindennapi kínálásnak köszönhetően sokkal többet evett az adott zöldségből, és sokkal finomabbnak is tartotta, mint korábban, amit a szakértők azzal magyaráztak, hogy a kicsik egyszerűen hozzászoktak a zöldség ízéhez.
Az igazán nagy meglepetés azonban csak akkor következett, amikor kiderült, hogy egyrészt az apró jutalomban részesülő gyerekek fogyasztották el a kísérletek során a legtöbb zöldséget, ezen felül pedig még a vizsgálatok után egy hónappal is azt tapasztalták szüleik, hogy nem csak szívesen eszik az ilyen ételeket, hanem egyenesen kérik is őket. Az eredmények alapján úgy tűnt, hogy a legtöbb gyermeknek már önmagában a dicséret is elég volt ahhoz, hogy szívesebben megegye az elé tett zöldséget, de amennyiben egy kis jutalomrendszert vezetünk be a cél eléréséért, akkor még drasztikusabb eredményt érhetünk el, ami segíthet abban, hogy gyermekünk egészségesebben táplálkozzon, és védve legyen az elhízás kockázatától.
További bejegyzések
Mi az a szexuális kompatibilitás, és mi történik, ha nem vagytok azok?
Amikor két ember találkozik, a vonzalom sokféle szinten jelenhet meg: lelki, intellektuális és testi síkon is. A szexuális kompatibilitás azt mutatja meg, mennyire illeszkednek egymáshoz a vágyaitok, igényeitek és ritmusotok a hálószobában. Ez nem csupán
Napelemtisztítás: miért nőhet akár 20%-kal a termelésed utána?
A napelemes rendszerek egyre népszerűbbek, hiszen tiszta energiát biztosítanak, csökkentik a villanyszámlát és növelik az ingatlan értékét. Azonban sok tulajdonos megfeledkezik arról, hogy a panelek rendszeres tisztítása kulcsfontosságú a hatékonyságuk megőrzéséhez. Egy szennyezett napelem akár
Biokompatibilis fogászati anyagok: Mit használ a biológiai fogászat?
A modern fogászatban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok az anyagok, amelyek nemcsak tartósak és esztétikusak, hanem biokompatibilisek is. Ez ezt jelenti, hogy ezek az anyagok nem jelentenek terhelést a szervezet számára. A biológiai fogászat célja,






