Mennyit aludjunk egy nap?
Szinte naponta születnek meg különféle tanulmányok arra vonatkozóan, hogy mennyit kellene aludnunk, mennyi az optimális szükséglet, és mi az, ami már nem annyira jó. Tény és való, hogy életünk közel egyharmadát vízszintesen fekve töltjük el, de mégis… nagyjából mennyit kellene aludnunk?
Tanulmányok tanulmányok hátán
Az internet és a szaklapok tele vannak különféle tanulmányokkal, amelyeket híresebb és kevésbé híres alváskutatók végeztek. Az egyik ismert alváskutató, Daniel Kripke úgy véli, azok a legkiegyensúlyozottabb emberek, akik naponta körülbelül 6,5-7,5 órát alszanak. A kutató azt állítja, hogy a túl sok alvás sincs jó hatással az emberi szervezetre: egyszóval inkább aludjunk kevesebbet, mint nyolc óránál többet.
A túl sok alvás mellett a túl kevés sem jó, ugyanis túlságosan dekoncentráltak lehetünk, ha nem vagyunk kipihentek. Igyekezzünk normális időben álomra hajtani a fejünket, ne stresszeljünk lefekvéskor, mert az ronthatja az alvás minőségét, és rosszul érezhetjük magunkat.
A minőségi alvásért
Hiába fekszünk nyolc órát az ágyunkban, ha csak felületesen alszunk, vagy ha forgolódunk. Próbáljunk meg nem a gondokkal, problémákkal feküdni, és akkor jobb minőségű lehet az alvás. Ha tehetjük, kapcsoljuk ki a tévét, a zenét amikor úgy érezzük, hogy elnyom minket az álom.
Az sem mindegy, hogy mire hajtjuk le a fejünket. Mindenképpen minőségi matracot válasszunk, ugyanis az ócska minőség miatt szenvedés lehet az alvás. Vannak már olyan darabok, amelyek felveszik a testünk formáját, így biztosít még kényelmesebb durmolást. Az ágynemű legyen mindig tiszta, friss, cseréljük rendszeresen. Ezek az apró dolgok is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy pihentetőbb alvásunk legyen.
További bejegyzések
Mi az a szexuális kompatibilitás, és mi történik, ha nem vagytok azok?
Amikor két ember találkozik, a vonzalom sokféle szinten jelenhet meg: lelki, intellektuális és testi síkon is. A szexuális kompatibilitás azt mutatja meg, mennyire illeszkednek egymáshoz a vágyaitok, igényeitek és ritmusotok a hálószobában. Ez nem csupán
Napelemtisztítás: miért nőhet akár 20%-kal a termelésed utána?
A napelemes rendszerek egyre népszerűbbek, hiszen tiszta energiát biztosítanak, csökkentik a villanyszámlát és növelik az ingatlan értékét. Azonban sok tulajdonos megfeledkezik arról, hogy a panelek rendszeres tisztítása kulcsfontosságú a hatékonyságuk megőrzéséhez. Egy szennyezett napelem akár
Biokompatibilis fogászati anyagok: Mit használ a biológiai fogászat?
A modern fogászatban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok az anyagok, amelyek nemcsak tartósak és esztétikusak, hanem biokompatibilisek is. Ez ezt jelenti, hogy ezek az anyagok nem jelentenek terhelést a szervezet számára. A biológiai fogászat célja,






