
Párkapcsolati problémák – Ezeket idézheti elő a túlzott féltékenység
Nincs olyan ember, aki ne lett volna még soha életében féltékeny, sőt sok ember számára a féltékenység hozzátartozik a jól működő párkapcsolathoz. Nos, ez részben igaz, de azt is fontos megjegyezni, hogy a féltékenység és a túlzott (már-már beteges) féltékenység között hatalmas különbségek vannak.
Teljesen természetes, hogy ha szeretünk valakit, akkor azt féltjük, és félünk attól is, hogy ez a boldogság nem tart örökké. Sokan azonban annyira görcsösen akarják megakadályozni azt, hogy nehogy belépjen a képbe egy harmadik fél, hogy egy idő után a párkapcsolat pont emiatt megy teljesen tönkre.
A féltékenység valójában több érzés keveréke, amelyben dominál a félelem, a féltés, a figyelem és a szeretet is. Sajnos a féltékenységgel kéz a kézben jár az a rettegés is, hogy elveszítjük a másikat, ezzel pedig együtt jár a bizalmatlanság, a kisebbrendűség, a düh, szomorúság, és sajnos időnként az agresszió is.
Milyen kapcsolatban van a féltékenység és az önértékelés?
A túlzott féltékenység rengeteg negatív hatást gyakorolhat az egyénre és a párkapcsolatra egyaránt. Nagyon megterhelő lehet egy férfi számára folyamatosan azt bizonygatni, hogy nem szeretné barátnőjét egy másik nőre lecserélni, ez rengeteg stresszt jelenthet mindkét fél számára.

Sajnos az sem jobb, amikor éppen a férfi a féltékeny. A férfi önbizalmát hamar alááshatja az, ha úgy érzi, a kedvese más férfival szeretne együtt lenni, az ilyen, és ehhez hasonló érzelmi állapotok pedig közvetlen hatást gyakorolhatnak a szexuális teljesítményére is. A szorongás amellett, hogy a szexuális vágyat is csökkentheti, még a potencia zavart is előidézheti.
A krónikus stressz sajnos hosszútávon különböző egészségügyi problémákhoz is vezethet. A túlzott stressz a bizalmunkat is megkérdőjelezheti, hiszen, ha egy kapcsolatban az egyik fél folyamatosan kérdőre vonja a másikat, akkor az a köztük lévő bizalmat is tönkre teheti.
A stressz és a szorongás miatt alvászavarok is kialakulhatnak, ez pedig tovább rontja az érintettek fizikai és mentális állapotát.
További bejegyzések
Mi az a szexuális kompatibilitás, és mi történik, ha nem vagytok azok?
Amikor két ember találkozik, a vonzalom sokféle szinten jelenhet meg: lelki, intellektuális és testi síkon is. A szexuális kompatibilitás azt mutatja meg, mennyire illeszkednek egymáshoz a vágyaitok, igényeitek és ritmusotok a hálószobában. Ez nem csupán
Napelemtisztítás: miért nőhet akár 20%-kal a termelésed utána?
A napelemes rendszerek egyre népszerűbbek, hiszen tiszta energiát biztosítanak, csökkentik a villanyszámlát és növelik az ingatlan értékét. Azonban sok tulajdonos megfeledkezik arról, hogy a panelek rendszeres tisztítása kulcsfontosságú a hatékonyságuk megőrzéséhez. Egy szennyezett napelem akár
Biokompatibilis fogászati anyagok: Mit használ a biológiai fogászat?
A modern fogászatban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok az anyagok, amelyek nemcsak tartósak és esztétikusak, hanem biokompatibilisek is. Ez ezt jelenti, hogy ezek az anyagok nem jelentenek terhelést a szervezet számára. A biológiai fogászat célja,






